Hírek
2023. júl. 24.
Igazgatóság
JELENTKEZÉS DOBBANTÓ PROGRAMRA A 2023/2024-ES TANÉVBEN
Dobbantó program és Műhelyiskola. A Dobbantó program keretében a szakképző iskola előkészítő évfolyamán alapkompetencia-fejlesztés folyik, amelynek célja, hogy az alapfokú végzettséggel nem rendelkező, 15. életévüket már betöltött fiatalokat felkészítse a szakmatanulásra.

A programban mentor tanár közreműködésével minden tanuló egyéni, a saját képességeinek és terveinek megfelelő fejlesztést kap. A Dobbantó program nem az általános iskolai tananyagot ismétli, hanem felkészít a szakma tanulására.
Ezt követően a tanuló továbbléphet a műhelyiskolai képzésbe, ahol 6-24 hónap alatt részszakmát tanulhat. A szakmai ismeretek elsajátítása után államilag elismert alapfokú végzettséget és szakképesítést tanúsító bizonyítványt szerezhet, ami legalább egy munkakör betöltésére képesít.
A részszakma megszerzését követően a tanuló mentesül az ágazati alapoktatásban való részvétel alól, a tanulmányait – a részszakmát magában foglaló szakmára vonatkozó –a szakirányú oktatásban folytathatja.
A programban részt vevő tanulók havonta a mindenkori minimálbér öt százalékának megfelelő összegű ösztöndíjban részesülnek majd.
Iskolánkban jelenleg a szakácssegéd részszakma megszerzésére van lehetőség!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Elballagtunk!
Díjazottainknak gratulálunk! Büszkék vagyunk tanulóinkra és elért eredményeikre. Kívánjuk, hogy a megszerzett szakmai ismereteiket a legmodernebb aktuális trendekkel mindig naprakészre kiegészítve tudják kamatoztatni.
2025. ápr. 30.
KZS

RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS
A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 43.§ (2) alapján iskolánk az alábbi tanulmányi területekre ír ki rendkívüli felvételi eljárást a 2025-2026-os tanévre.
2025. ápr. 29.
Igazgatóság